Másfél perces fic, úgy tűnik hosszabb alkotásokra fizikailag képtelen vagyok. Hannibal fandom, figyelmeztetés: szereplő halála. Kommenteket és építő kritikát szívesen fogadok.
- Sajnálom, Abigail – suttogta Hannibal a lány füléhez hajolva, miközben óvatosan átölelte.
- De-
- Sssh… - csitította Abigailt halkan, jobb kezével a haját cirógatva; a fejbúbjától kezdve a tarkója tetejéig.
Lassan engedett az ölelésből, kezeit a lány válla és könyöke közti részen pihentette. Hunyorítva pásztázta leendő áldozatát. Gondolatban részletes térképet vázolt magának minden egyes artériáról, hajszálérről és szövetről. Már rég eltervezte az egészet. Abigail egy darabig még állta a pillantását, de aztán elkapta a tekintetét, majd zavartan pislogni kezdett, és motyogott valamit. Lecter kissé oldalra döntötte a fejét. Nem szeretett volna elsietni semmit. A tenyerét végigcsúsztatta Abigail vállán, majd egy könnyed mozdulattal átfogta a nyakát. A puha bőr felszínén még mindig ott éktelenkedett a heg. Hannibal végig húzta hüvelykujját a forradáson, majd precíz mozdulatokkal kitapintotta a lány légcsatornáját. Abigail nem ellenkezett. Megadta magát. Elfátyolosodott a tekintete, a könnyei megnedvesítették hosszú szempilláját. A pupillája összeszűkült, ahogy a délutáni napsugár aranyló fénye a szemébe tódult. Lecter ujjai megfeszültek, szorítása elzárta a levegő útját. A fényáradatban testalakja egy éjfekete sziluetté mosódott össze. Abigail hősiesen vívta haláltusáját. Eltátotta száját, mintha kiáltana, miközben levegőért kapkodott. Hannibal gyengéden a hideg falhoz szorította, rezzenéstelen arccal nézve végig, ahogy kihuny szeméből a fényesség, összeráncolt homloka kisimul, végtagjai elernyednek. Még mielőtt rongybabaként csuklott volna össze, alá nyúlt a derekánál fogva, másik kezével a nyakánál támasztotta. Gyengéden ölbe vette, majd egy másik helyiség felé tartott. Abigail Hobbst még újra lehetett volna éleszteni, de Lecternek egészen más tervei voltak vele. A ház nyugati szárnya felé tartott, ahol egy ódon lépcsősor vezette az ajtóig. Lépcsőről lépcsőre lassan haladt, míg az ajtóig nem ért. Térdével óvatosan alátámasztotta Abigail holttestét, miközben fél kézzel ajtót nyitott. Újra karjai közé emelte a lányt, majd belépett a holtak lelkeinek siraloménekétől hangos szobába. Könyökével egy könnyed mozdulattal behajtotta a szobaajtót. Élesen nyikorogva hajlott be, az erőszakosan kifelé törő napsugár-foszlányokat félbemetszve.
Megtette, amire Garret Jacob Hobbs nem volt képes.
Megölte a lányát.
Én maradok hűséges olvasód és kommentelőd!
VálaszTörlésAbigailt nagyon szerettem és sajnáltam a sorozatban, nem csodálkozom, hogy megölték (de azért reménykedem, hogy talán mégse). Kíváncsi lettem volna erre a jelenetre, szóval tök jó, hogy megírtad! :D Az utolsó két mondat ütött.
Továbbra is írj ilyeneket, és ne szomorkodj, hogy nem lesz hosszú! Inkább legyen rövid, de jó, mint hosszú, de rossz :)
A blogspot nem küldött értesítőt a Revü a kegyetlenségről-re írt kritikádra, így csak most találtam meg, és most találtam meg a blogot is - ne haragudj! ;__; Megkésve bár, de törve nem, itt vagyok, és szerintem maradok is: nagyon tetszik, hogy Hannibal nézőpontját ennyire klinikaian, hidegen mutatod be - lélektelenül gyönyörű.
VálaszTörlésElőször is köszönöm mindkettőtök kommentjét! Öröm hallani, hogy ezzel a pár sorral meg tudtalak fogni titeket. Ez a jelenet nagyon szépen megelevenedett előttem, örülök, hogy át tudtam adni nektek is, ennek a történetnek a keretei közt :)
VálaszTörlésU.i.: Reisuto, kissé meglepődtem, hogy napok múltával se kaptam visszajelzést a megjegyzésemre; de most már értem, miért, szóval semmi gond! :)
Úgy szeretem az ilyen írásokat, ahol a próza összesimul a látott, megélt képanyaggal. Lényegében a sorozatban megtörténtekről írsz, mégsem válik másolássá, vagy szájbarágássá. Kézen fogod a fájdalmat és a félelmet,majd elegánsan, pár sorban tálalod.
VálaszTörlés"Megölte a lányát". Ezzel a két szóval sikeresen eltörtél bennem valamit, ami még bízott abban, hogy Hannibalnak lehetnek emberi érzései.
Köszönöm, hogy olvashattam, maradok én is ^^
Köszönöm a kommentedet, örülök, hogy tetszett. C:
VálaszTörlésIgen, azzal a bizonyos utolsó két szóval feltett szándékom volt tőrt forgatni a kedves olvasó szívében - örülök, hogy sikerült [ördögi kacaj].
Fél lábbal vagyok csak a Hannibál fandomban, de ez odavágott. Ilyennek kell lennie egy tökéletes egypercesnek, gratulálok!
VálaszTörlésAz előző írásodnál épp a lezárásra tettem megjegyzést, hát az most tökéletesen sikerült.
Érdekesnek tartom (és nem tudom hová tenni egyelőre), hogy a gyilkosságot a szerelmes regények visszatérő fordulataival írod le:
"puha bőr"
"könnyed mozdulattal átfogta a nyakát"
"Elfátyolosodott a tekintete, a könnyei megnedvesítették hosszú szempilláját..."
"a délutáni napsugár aranyló fénye"
"gyengéden ölbe vette"
Ha csak ezeket a kiemelt részeket olvasom, inkább egy szerelmes együttlétre asszociálok, igaz, meglehetősen sablonosan leírt együttlétre.
Nem tudom, hogy ez mennyiben szándékos, egyáltalán, hogy feltűnt-e. Számomra furcsa, disszonáns hatást kelt, amin még rágódnom kell.
Igen, ez egy érdekes mű lett. :)
Ó, igen, azt hiszem rátapintottál a lényegre. Valóban szánt szándékkal csempésztem bele a fent említett szófordulatokat, és direkt sablonos fogalmazással - kíváncsi voltam, feltűnik -e majd az olvasónak. Valahogy a rideg gyilkosságot szerettem volna vegyíteni romantikus mondatfoszlányokkal, egyfajta groteszk hatást keltve. A lezárás viszont jelen esetben nagyon adta magát, nem kellett sokat rágódnom a befejező sorokon.
VálaszTörlésKöszönöm a kommentet! :)