Rémálom

Múlt hétvége óta szövögetem apránként ezt a novellát, és mind a tíz körmömet lerágva imádkozom érte, hogy átjöjjön nektek is a fíling.

Will Graham felnyitotta a szemét.

Tekintete eleinte a semmibe révedt, majd fókuszált. A szoba végéből az egyetlen, tenyérnyi rácsos kis ablaküregen át besütött a Hold sápadt fénye, megvilágítva a koromsötét, dohos helyiséget. Az égitest kontrasztosan meredt elő a határtalan karmazsinvörös égbolt örvénylő kuszaságából, tükörképe megcsillant a férfi orrnyergére vetett szemüveg piszkos üvegén. 

A kimerültségtől forró könnycseppek szöktek a szemébe, lassan lecsorogva holtsápadt arcán; a homlokán ezüstösen fénylő izzadságcseppek gyöngyöztek. Már nyúlt volna, hogy letörölje, de ekkor meglepetten konstatálta, hogy karja feszes szövetbe ütközött a dereka köré fonódva. Kényszerzubbony – a gondolat villámcsapásként érte. A seszínű anyag makacsul tapadt verítékező testére, és akárhogy rángatta, nem szabadult. A könyöke hevesen súrolta a ruha belső oldalát, de mind hiába. Egy tompa nyögéssel hanyatt vágódott a nagy erőfeszítések közepette, de legnagyobb meglepetésére hideg fal helyett gumi nyikorgott a gerincét súrolva. Puha volt, de ruganyosabb mint a bőr. A szagát ismerősnek találta - a baltimore-i elmegyógyintézet keleti szárnyában lehet, de nincs elég fény, hogy megbizonyosodjon róla. Nem lelt elég támpontra, így egy újabb hallucináció-béli patthelyzetnek könyvelte el magában. Kinyújtotta a lábát, az nem volt megkötözve, szabadon mozgathatta. 

A gumi falnak dőlve feltápászkodott a földről. Bizonytalanul indult el a semmibe, meztelen talpával óvatosan lépdelve az érdes talajon. Bal vállát a falnak támasztva haladt, a gumi szabálytalan nyikorgásától valamivel józanabbnak érezte magát. A rácsos kis ablak a Hold halvány fényét magával rántva makacsul távolodott, a szoba végtelen folyosóvá változott. Ahogy a sötétben, egyenletlen tempóban, bukdácsolva menetelt, egyre fokozódott baljós gyanúja: nincs egyedül. Oldalát a fal ruganyos anyagának támasztva vánszorgott tovább az ingadozó végtelenségbe, míg egyszer csak vége szakadt a jól ismert mintának.

Egy ajtó bontakozott ki szemei előtt, a keret mentén halvány fény szűrődött át. Hallotta, hogy a túloldalt valaki a kulcscsomójával babrál. Testéhez szorított keze egyre jobban tajtékzott. A kilincset lassan, de magabiztosan nyomták le, állapította meg Will a nyikorgásból. A hallása remekül kiéleződött a sötétben. Egyfajta örömmel töltötte el az ajtó türelmes nyikordulása – már várta lidércálmának újabb valótlan szülöttét.

A vakítóan fehér fénynyalábok erőszakosan törtek be a túloldalról, fényárat zúdítva Willre, aki ösztönösen hunyorogni kezdett és féloldalt fordította a fejét. Az ajtó egészen kitárult, a jövevény csendesen átlépte a küszöböt. Will fókuszálni próbált - a retinája fokozatosan hozzászokott a világossághoz, ami a semmiből tört elő, mint holmi káprázat. 

Az ajtónyílásból egy fekete alak meredt rá vészjóslóan, bár az arcvonásai nehezen kivehetőek voltak. Bőre simára csiszolt, mint a márvány, és Graham szentül meg volt róla győződve, pont olyan hideg és kemény is. Koponyájából két masszív szarvasagancs gyökeredzett ki, ágai szimmetrikusan szerteágazva, ominózus alakzatban meredtek a kényszerzubbonyos férfira. Will látása fokozatosan elfátyolosodott, fejét leszegve sűrűn pislogni kezdett, és hátrált két lépést. 

Szívritmusa pillanatok alatt felgyorsult, a fülét monoton, fémes zaj csapta meg, mire fájdalmas grimasz szökött az arcára. A groteszk lény határozott léptekkel közelített felé, valamit suttogott, de Will nem értette tisztán a zörejtől. 

Az alak erőszakosan az arcába hajolt – még mindig hallotta a hangját, de a szája mozdulatlan maradt. Érezte, ahogy a koromszínű kezek a vállára kúsznak.

-         LÁT ENGEM?

A hang átsüvöltött a lármán, végre eljutott Graham tudatáig.

-         Lát engem, Will? – ismételte.

A zaj abbamaradt. Mindent elöntött a síri csend.

Will orrát valami különös bűz csapta meg. Rothadó hús és enyészetnek indult szervek gyomorforgató szaga, friss tetemek lassan patakzó vérfolyamának bódító bűze.

A világtalan gumiszobában grandiózus csillárok fénye parázslott fel. Will lehunyta a szemét. Érezte a fény pulzálását a szemhéjain. A szívritmusa fokozatosan stabilizálódott. A groteszk tündérmese a katarzisához közeledett.

-         Most már látom magát.

*

Will Graham a saját verítékében fekve, a cellájában ébredt öntudatára. Felült a sivár börtönágyon, fél kézzel megdörgölte izzadt hajtincseit, halántékát a hideg csempének döntötte.

Már megint ugyanaz az álom.

Hallotta, ahogy a folyosó végén terpeszkedő méretes rácskapu megnyikordul, de nem jött be senki rajta. Valaki éppen távozott.