A fájdalom mértékegysége

Kísérleti párperces, ami tökéletes ok arra, hogy legközelebb kétszer is meggondoljam, hogy kép-ihlette ficet írok. Seriously.

Tehát kedvenc konzultáns detektívünk és a hajnali eseménytelenség (ebben tekintve egyfajta párhuzam húzható a régebbi mormor ficem, és e között), mert én is ilyen körülmények közt írtam. Post-Reichenbach, műfajilag talán angst kategóriába sorolható.

[Aztán lehet, hogy ezt is törlésre kárhoztatom, mert bátortalan vagyok, mint egy újszülött üregi nyúl. *ugly sobbing*]

A Hold még sápadtan bámult vissza az égboltról, de az első napsugarak aranyszínű foszlányai már feltűntek a horizonton. A sápadt arcú, nyúlánk detektív idegen lakásban idegen jégszekrényt nyitott. A fakó, megnyúlt hálóköpenyét kifordítva húzta magára. A szemei könnybe lábadtak, ahogy elnyomott egy ásítást. Már egy hete nem aludt.

A viseltes hűtőből egy szelet sütemény, háztartási keksz, és mily’ meglepő, újabb szelet sütemény tárult a szeme elé. Mindhárom a sarki közértből, a csomagolás alapján. Sherlock unottan pásztázta végig a csaknem teljesen üres frigót, amíg megemésztette magában, hogy Mycroft teljességgel haszontalannak minősíthető ételbeszerzés terén. MMlott.  tenintve ezorfondírozva bevágta a hűtő ajtaját. Nem mintha különösebben éhes lenne. Kimérten megfordult, körbehordozva a tekintetét a konyhahelyiségen terpeszkedő tudományos felforduláson. A lefordított befőttesüvegek (a tartalmuk a felbontást követően a szemetesben végezte) felborultak, az alájuk tuszkolt (tudományos kísérlet során alkalmazott) méheknek mind egy szálig nyoma veszett. Valószínűleg a konyha megroggyant (nem kellett volna hozzávágni a bálnavadász szigonyt) ablakredőnyének résein át nyertek egérutat. Egészen biztos. Sherlock feljebb emelte a tekintetét. A tapéta is felhámlott itt-ott, állapította meg egy szemöldökráncolás kíséretében.

A konyha polcait vastagon belepte a por, a mosatlan bögrék és csészék ferde tornya szürreálisan magasra nyúlt a mosogatóban. Tányér nem igazán volt fellelhető emészthető élelmiszer hiányában. (Sherlock egyébként is közvetlenül a hűtőből nassolt.) A félig üres, és félig teli lombikokban lila és méregzöld lötty várta, hogy mikor válhat szerves részévé a detektív új kísérletének, a porcicák veszedelmes portigrisekké gömbölyödtek a linóleumon. Sherlock nem házvezetőnő, hogy olyan dolgokba vágja a fejszéjét, mint a mosogatás vagy épp takarítás, egyébként se zavarta különösebben a maga körül rohamosan hatványozódó káosz. A rendrakás a házvezetőnők dolga.

A férfi a nappaliba lépett. A félig leengedett ablakredőny alól beszivárgott az ébredő nap fénye a pislákoló utcalámpák halvány sugaraival elegyítve, a koromfekete árnyak lustán kúsztak végig a parketta mentén. A helyiség kisebb volt, mint amihez szokott, de a célnak pont megfelelt. Elrejtette három évig. Ez volt az az intervallum, amiben hosszas huzavona után Mycrofttal végül megállapodtak. Jim Moriarty halott, de pár túlbuzgó alávetettje még mindig igen elszántan kutatja a detektívet.

Sherlock unottan lehuppant az ébenszínű bőrfotelbe, a mellkasán összehúzta a fakó-kék, lábszáráig lógó hálóköpenyét. Alkata elegánsan vékonyból kórosan sovánnyá avanzsált, de ételt még mindig csak végszükség esetén vett magához. Az emésztés akadályozza a lángelme zökkenőmentes eszmefuttatását, ehhez tartotta magát, még ha mostanság gyanúsan meg is ritkultak a halálesetek a környéken. Mycroft ragaszkodott hozzá, hadd szállásolja el a sussex-i birtokán, de Sherlock az örökös unszolás ellenére se volt hajlandó beadni a derekát. Talán jobban járt volna, talán igen, de bízott benne, hogy hamarosan errefelé is felbukkan egy eszelős sorozatgyilkos, vagy épp egy hullamerevségbe állt tetem a sikátorban.

A hegedűje magányosan hevert a fotel takarásában, a nappali kopottas szőnyegpadlójára hányva. A húrjai elszakadtak egy kísérlet folyamán, és most csálén meredtek szét, mint a macskabajusz.

Nem volt épp egy Stradivali; pótolható. A tárgyak pótolhatóak.

Előkapta az öngyújtót amit még Mycroft zsebéből csempészett ki egy szerencsés pillanatában, majd rágyújtott az utolsó szál cigijére. (Elfogyott a nikotintapasz.) Rágyújtott, és figyelte, ahogy a bagófüst apránként a levegőbe olvad. Átszántotta a csípős hajnalra virradó garzonlakást, mélyen a sötét fürtökbe ivódva. A detektív megszokásból felrántotta a térdeit, magzatpózba gömbölyödve, fél karjával átkulcsolta a lábszárát. Fehér inge a vézna csípőjéhez simult.

A másik kezével a dohányzóasztal felé nyújtózkodott, esetlenül billegette az ujjait az asztallapon, mígnem a kezébe akadt a tegnapi Times egy gyűrött, szamárfüles példánya.

Egy politikus botrányos szerelmi afférja… döntetlenre végződött focimeccs… portfolió egy általános iskolai rajzpályázatról… tőzsdehírek… Semmi. Egy izgalmas bűntény se, már hetek óta.

Őt magát már meg sem említették. A neve az „öngyilkosságát” követően még két napig szerepelt a magazinok címlapján szalagcímként, aztán szép lassan ki is került a köztudatból. Sherlock Holmes a világ számára halott volt, és lassacskán saját maga is kételkedni kezdett a létezésében. A bűntények megcsappanása miatt a motivációinak száma egyre elenyészőbbnek bizonyult.

Félbehajtotta a hírlapot, majd egy közönyös mozdulattal a sarokba hajította. Lehunyta a szemét, így nem tudta, hol ér majd földet az újság. A papír halom zörögve vetődött neki valami keménynek, ami a csattanásból ítélve a gardróbszekrény lehetett.

A detektív egy sóhajtás közepette hátrabillentette a fejét, a bőrfotel fejtámlájára döntve. Bágyadtan az ajkához emelte a parázsló csikket, és mélyet szívott belé, amíg a tüdejét csordultig nem mérgezte nikotinnal és kátránnyal, meg a cigaretta maradék háromezerkilencszázkilencvenhét káros összetevőjével. A másik kezével unottan dobolt egy visszatérő, monoton ritmust a fotel karfáján. A szeme alatt sötét táskák húzódtak, az arca beesett volt, a tekintete véreres. Öreg barátjaként tért vissza hozzá az inszomnia, egyetlen társává válva a ködlepte hajnalokon. Az inszomniások sosincsenek teljesen ébren, ahogy sose alszanak igazán. Számukra a világ csak egy másolat másolata.

Sherlock ürességet és fájdalmat érzett. Mintha kiharaptak volna egy darabot a mellkasából, és a cigaretta füstje pont oda szivárogna be. Mélyen beivódva a testébe, míg a seb mentén húzódó törésvonalak örökre be nem zárulnak, bebörtönözve a végtelen űrt. Kell egy bűntény. Kell egy jó véres, szaftos gyilkosság, és kell egy minden hájjal megkent, alattomos bűnöző, hogy elterelje a gondolatait.

Kifújta a füstöt, még egyszer, utoljára, aztán gondolkodás nélkül elnyomta a kézfején a parázsló cigarettacsikket. A csikk izzó nyoma csúnya sebet okozott, égetett, mint a tűzben edzett billog lenyomata. Sherlock az elsősegély dobozból előbányászott fáslival bugyolálta be a kézfejét, miután vastagon bekente nyugtató krémmel. Nem a legprecízebb eljárás, de megteszi. Nem szokott hozzá a sebek pátyolgatásához. Az az orvosok dolga.

A cigaretta négyszáz Celsius fokon ég. A fájdalomnak nincs mértékegysége.